Küldetésének utolsó szakaszához érkezett a Cassini űrszonda, amely a Szaturnuszba csapódva rövid időn belül megsemmisül.
Az eredendően négy évesre tervezett küldetést már kétszer meghosszabbították, szerdán ellenben végérvényesen utolsó fázisába lép a program és a pályamódosításokkal megkezdődik a Cassini terjedelmes fináléja, amely esetén a szonda többszöri pályamódosítás után végül szeptember centrumában a Szaturnuszba csapódik – olvasható az mta.hu-n.
A Cassini űrszonda már az utolsó fázisban
A Cassini-küldetés vezetői azért választották a szonda megsemmisítésének ezt a módját, hogy a Szaturnusz holdrendszerét még véletlenül se tegyék ki emberi eredetű szennyezésnek. Amennyiben mivel a szonda műszereit simán csak kikapcsolják, akkor előfordulhat, hogy az akkor már kontrollálhatatlan pályán mozgó szonda valamelyik holdra zuhan és földi eredetű szennyezést szállít oda, melyet feltétlenül el kell kerülni, ha a kutatások egyik célja az élet lehetőségeinek keresése a Naprendszer más égitestein.
A következő hónapokban a szonda az összes régebbinél jobban megközelíti a Szaturnuszt: minden keringése alatt a gyűrűk belső pereme és a Szaturnusz közt halad, ennek értelmében az későbbi 22 keringés alkalmával egészen közelről tudja tanulmányozni a bolygót és a legbelső gyűrűket is.
A Szaturnusz vizsgálatára tervezett Cassini-Huygens-űrszondát 1997. október 15-én indították. Az anyaszonda, a Cassini (amerikai űrkutatási hivatal, NASA) feladata az volt, hogy a Szaturnusz körül keringve vizsgálja a bolygót, mitöbb annak gyűrű- és holdrendszerét. A Cassinivel egyesült erővel utazó Huygens nevű leszállóegységet (Európai Űrügynökség, ESA) a Titan óriáshold részletes helyszíni vizsgálatára küldték.
A Huygens fedélzetén magyar közreműködéssel gyártott berendezések is helyet kaptak. Az MTA Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet – ma MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont – mesterei a fedélzeti magnetométer és a plazmaspektrométer földi ellenőrző és kalibráló rendszerét alkották meg.
A szondapáros 2004. július 1-jén állt pályára a Szaturnusz körül. A Huygens 2004. december 25-én vált le az anyaszondáról, ezt követően 2005. január 14-én sima leszállást végzett a Titan addig teljesen idegen felszínére.
A küldetés több új és meglepő eredménnyel szolgált. A legfontosabbak közé sorolható az első sima leszállás egy külső naprendszerbeli holdon, a Titanon. Ennél távolabbi égitesten még nem szállt le ember alkotta konstrukció. A Titanon a földihez hasonló felszíni képződményeket talált a Huygens: folyómedreket, erózió pusztításának nyomait, habár ott víz helyett metántartalmú csapadék esik, folyókat, tavakat és tengereket is létrehozva.
Lényeges felfedezés volt az élet lehetősége a Szaturnusz rendszerében. Egész meglepetésként érte a mestereket, hogy egy másik nagyobb hold, az Enceladus felszínéből vizet magába foglaló anyag áramlik, sőt lövell ki. A hold felszíne alatt tekintélyes kiterjedésű vízóceán lehet.
Fontos eredmény a Iapetus hold rejtélyes kétarcúságának megfejtése. A Iapetus egy világos és egy jóval sötétebb – rossz fényvisszaverő képességű – félgömbből áll, de ennek oka eddig idegen volt. Kiderült, hogy a Iapetus pályája mentén elszórtan elhelyezkedő rossz fényvisszaverő port a hold besöpri, és ez az anyag a Iapetus vezető féltekéjén gyűlik össze.
Kardinális eredmény az óriás hurrikánok felfedezése a bolygó mindkét pólusa környékén, és az északi poláris hexagon egész feltérképezése. A küldetés végső szakaszában a hatszög alakú képződmény – igazság szerint káprázatosan erős örvényzóna – újabb vizsgálatával valószínűleg sikerül kideríteni a jelenség okát.
mti